Reggel a suliban szokásos teendőmmel indítottam a napot: megnéztem a titkárság előtti laptopon a Nemzetisport.hu-t. A szalagcímet elolvasva először nem hittem a szememnek: Elhunyt Ocskay Gábor jégkorongozó.
Id. Ocskay Gábor nyilatkozata szerint a 34 éves jéghokis éjszaka rosszul lett, szívinfarktust kapott, és már nem tudtak rajta segíteni. A hír minden csapattársát, de túlzos nélkül állíthatom, hogy valószínűleg minden sportolót megdöbbentett. Igaz, Ocskay-nak voltak problémái a szívével, sőt több ezzel kapcsolatos bevatkaozáson is átesett, de senki sem gondolta volna, hogy ilyen tragikus hirtelenséggel fog elhunyni. Ocskay Gábor tagja volt az A-csoportba, a világelitbe való kerülsét kiharcoló Szapporói csodacsapatnak. Szombaton szerezte meg utolsó bajnoki címét az Alba Volán együttesével, és fejben valószínűleg már az oroszok elleni barátságos meccsre készült, hogy az április vb-ről ne is beszéljünk. Valószínűleg az lett volna pályafutása utolsó nagy eseménye, és ő mindent megtett azért, hogy ott lehessen, és segítse a magyar válogatottat. Nem adta meg neki a sors, a halál a névnapján ragadta el.
Jelen sorok írója ott volt, amikor a Szapporói hősöket hazatérvén ezres tömeg fogadta a Kisstadionban. A tömeg egyöntetűen ünnepelte a hősöket, köztük Ocskay Gábort, akitől-a többiekével együtt-aláírást is szerzett. És miközben írom e sorokat, oldalra nézek, a bekeretezett,aláírt csapatképre, ahol ott van Ocskay Gábor aláírása, mellette a 19-es mezszámmal.
Igaza volt Id.Ocskay Gábornak: ,,Mindig a legjobbak mennek el..."
Ocskay Gábor, soha nem felejtünk. Nyugodj békében!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.